Ugrás a tartalomra
  • BLOG
Bizalom nélkül nem megy

Bizalom nélkül nem megy-Matyasovszki Fanni cikke

Valószínűleg mindenki találkozott már azzal a mai napig olajozottan funkcionáló klisével, miszerint gyermekkorban könnyebb nyelvet tanulni. Én ezzel az elképzeléssel - ilyen formában legalábbis - nem értek egyet; sokkal inkább úgy látom, hogy gyerekként általánosan nyitottabbak vagyunk mindenre, hiszen nem alakultak még ki bennünk végleges viselkedési és befogadási minták, rugalmasabban mozgatjuk a képzeletünket, korlátozás nélkül engedjük szabadjára a kíváncsiságunkat. Ezek a dolgok megkönnyíthetik, ugyanakkor nehezíthetik is a fiatalkori nyelvoktatást. A gyermekkorban tanult és tapasztalt dolgok későbbi felnőtt énünk meghatározó százalékát teszik majd ki, éppen ezért nem mindegy, hogyan ismertetjük össze a diákot, és az angol nyelvet. Az alábbiakban összeszedtem öt olyan dolgot, ami szerintem kiemelkedő fontossággal bír a junior nyelvoktatásban, és amiket én is igyekszem minden junior ügyfél esetében beépíteni az órák menetébe. 

 

  • Bizalom nélkül nem megy 

A legfontosabb dolog amit minden - nem csak junior - ügyfél esetében szeretek hangsúlyozni, hogy nem kell, és nem is igazán lehet - főleg az elején - tökéletes angolt beszélni. Ennek az az egyszerű oka van, hogy még az angol anyanyelvűek sem beszélik minden esetben tökéletesen az angolt - pont ugyanúgy, ahogy magyarul mi is belefutunk kisebb-nagyobb nyelvtani fiaskókba, elírásokba és szóösszetételi dilemmákba, az angolok sem mentesülnek ezek alól, amikor a saját nyelvükről van szó. Ehhez jön hozzá a tény, hogy nem angoloknak születtünk, ezért igazából senki nem várhatja el tőlünk, hogy mindenben olyanokká váljunk mint ők. Az a véleményem, hogyha ezt már az elején tisztázzuk a diákkal, kevésbé lesz hajlamos a maximalizmusra, könnyebben tudja humorral, pozitív hozzáállással kezelni a hibáit; hamarabb lép át rajtuk, és lelkesebb lesz az újrapróbálkozásnál. Hogy be tudjam bizonyítani, hibázni igenis ér, általában arról szoktam sztorizni a tanítványaimnak, hogy mennyi mindent rontottam el - és rontok el még néha ma is - angolból; hogy röhögött rajtam az egész osztály, mikor a July-t következetesen “dzsáli”-nak ejtettem 14 évesen, kezdő angolosként, vagy mennyire nem értettem, mi a túró az a “do” és mikor kell használni.  Nem a tökéletes, mindenható “tanár-imidzs” kialakítására törekszem; mert ember vagyok én is és a tanítvány is. Ha ezt megértjük, sokkal jobban tudunk megbízni egymásban, úgy is, mint tanár-diák, és úgy is mint ember-ember. És ez, ahogy mondani szokás, “kinda’ nice”. 

 

  • Ne úgy, mint a suliban

Mielőtt korona barátunk kopogtatott volna az országhatáron, nagyon sok csoportos órát tartottam - kezdő felnőtteknek. Meglepő módon az volt a tapasztalatom, hogy el sem tudják képzelni a “rendszer” - magyarul: a tankönyv - nélküli oktatást. A magyar általános iskolás- és gimnáziumi nyelvoktatás ugyanis következetesen stagnál ezen a “rendszer-szinten”: adott egy tankönyv és egy munkafüzet, a diák pedig szorgalmasan kitölti, miközben az önmagában is olyan sokat fejlesztő beszéd - mind tanár, mind diákoldalról - elmarad. Ennek aztán az lesz a következménye, hogy felnőve a tanuló el sem tudja képzelni, hogy tankönyvektől függetlenül is elképesztően gazdag azoknak a lehetőségeknek a tárháza, amelyek segíthetnek neki a nyelvtanulásban. Ezt tovább nehezíti, hogy a mai gyerekek online-generációként nőnek fel, mégis egy elavult rendszerben kénytelenek navigálni, hónuk alá csapva az éppen aktuális kiadványt. Alapvetően nem vagyok könyvellenes, mindazonáltal határozottan az a véleményem, hogy használnunk kellene modernebb, interaktívabb lehetőségeket a nyelvoktatásban, amelyek adott esetben közelebb állnak a diákhoz, mint bármilyen papír alapú feladatsor. A beszéd kulcsfontosságú; a “speaking” a mai napig az egyik legalapvetőbb elsajátítandó angol készség, ami ha már az elején hiányzik, nagyon nehéz később helyet csinálni neki. Használjunk ezen kívül minél több olyan eszközt, amin keresztül a gyerek “természetes közegben” hallhatja az angolt - nézzen videókat és sorozatokat, olvasson kisebb nagyobb angol szövegeket. Így láthatja, és megtanulhatja, hogyan használják a nyelvet adott szituációkban, milyen helyzetben milyen nyelvtan a megfelelő, és milyen szófordulatok bukkanhatnak fel újra és újra. Fejlődni fog a szókincse, a hallott és írott szöveg értése, a nyelvtani készségei, nem utolsó sorban pedig az önbizalma - mert egy idő után azt veszi észre, hogy egyre több dolgot ért, és átlát, miközben igazából olyasmiket csinál, ami egy iskolai tanárnak eszébe sem jutna, sőt, a szülő is gyakran letiltaná róla “mert a gyerek már megint internetezik, ahelyett hogy a leckéjét írná” címszó alatt. 

 

  • Kell a humor 

A tökéletes “tanár-imidzs” egy hibázni nem hajlandó, parancsoló, és alapvetően hideg ember benyomását kelti, aki annyira szoborszerű, hogy pereg róla a vakolat, mikor le akar ülni a tanári asztal mögé - és aki nem is lehetne ennél távolabb a gyerekektől. Tudni kell felengedni, és tudni kell megnevettetni a diákot; a bizalom alapja nem a félelem, nem az a célunk, hogy fenyegessünk és ultimátumokat adjunk, hanem hogy kölcsönös kompromisszumokat kössünk, és motivációt cseréljünk. A tanár-diák viszonyra nem alá fölé rendeltségként tekintek, hanem párhuzamként, amiben nem csak én tanítom a tanítványt, hanem ő is engem; szó szerint, mert új dolgokról mesél nekem, új tapasztalatokat ad át, új szemszöget mutat meg, amiket nélküle sosem ismerhettem volna. Az ilyen kapcsolatban pedig a humornak és a nevetésnek kiemelkedő helye kell legyen. Amúgy meg a nevetés még szebbé és egészségesebbé is tesz. Kell ennél jobb? 

 

  • A motiváció fontosabb, mint a tananyag

Motiváció nélkül nyelvet tanulni szerintem olyan, mint szőrszálhasogatás nélküli nyelvizsgatípust találni - lehetetlen. Ugyanakkor motivációval szolgálni a gyereknek az egyik legnehezebb feladat, ami szembejöhet a tanárral pályája során. Nem biztos, hogy minden esetben sikerül - sokszor a diák magának találja meg a motivációját, vagy ami rosszabb, egyáltalán nem is keresi - de szerintem mindenképpen meg kell próbálni. Annak idején, mikor még nem tudtam, mire való a “do”, anyukám szervált nekem egy csodálatos magántanárt - azóta is hálás vagyok mindkettőjüknek. A tanárom ugyanis annyit beszéltetett, amennyi a csövön kifért, még akkor is, ha rossz napom volt, és a szókincsem csak az “I am fine” szintjén sziporkázott. Emelett pedig olyan végtelen pozitív, megértő és támogató hozzáállást tanúsított, hogy az angolt szépen lassan felitta a vérem, és elkezdtem minden elérhető forrásból szippantani a potenciális angoltudást. Szerintem ez az attitűd, ami egyenes úton vezet a motivációhoz. 

 

  • A kreativitás mindent visz 

Hány, de hány alkalommal futottam bele a felnőttoktatás során abba, hogy a felnőtteknek egyszerűen nincs képzelőereje - és amikor óvatlan mód megkéred őket arra, hogy használják, olyan értetlenkedve néznek rád, mintha nem tudnák mi az. Lényegében tényleg nem igazán tudják; a felnőttek nagy többsége szerint a fantázia egy tipikus gyerek-dolog, kábé mint a bárányhimlő. És ez nem jól van így. A kreativitás - fun fact - az egyik legfontosabb “soft skill” vagyis puha készség, amire nagyon sok cég vadászik felnőtt munkavállalók körében is. De beépíteni évtizedek kiesése után ugyanolyan nehéz, mint rászokni a beszédre. A gyerekek fantáziája természetszerűen jóval színesebb a felnőttekénél - és mivel még merik használni, könnyebben is fejleszthető. Ezt pedig bőven tudják majd kamatoztatni felnőttkorukban is. Használjuk ki ezt az angoltanulás során is. Ha olyan írásbeli vagy szóbeli feladatokkal látjuk el a gyerekeket, amit nem tudnak megoldani anélkül, hogy használnák a fantáziájukat, akkor amellett, hogy fejlesztjük a kreativitásukat, gyakorolják a nyelvtant, a szövegértést és az önálló szövegalkotást is. Egy önálló short-story megírása, egy levél egy kedvenc írónak vagy színésznek, egy fiktív karakter kitalálása és az ő nevében naplóbejegyzések vezetése - ezek mind olyasmik, amelyeket bátran kipróbálhatunk a gyerekkel, kitapasztalva, mi áll hozzájuk közelebb.  

 

De a legfontosabb talán mégis az, hogy ismerjük meg a diákunkat. Alkalmazkodjunk a személyiségéhez, és tegyünk meg minden tőlünk telhetőt azért, hogy segíteni tudjunk neki a nyelvtanulásban. 

Matyasovszki Fanni, WISE mentor

junior üzletág, kommunikáció-média