Ugrás a tartalomra

Tóth Adelinda

üzleti kommunikáció, euroexam felkészítés, irodalom, történelem

Linda nyílt, mosolygós, őszinte személyiség, akinek kislány kora óta szenvedélye a tanítás. Gimnáziumi éve során annyira magával ragadta az irodalom és a történelem, hogy nem volt kérdés számára, tanulmányait ebbe az irányba fogja folytatni. Négy sikeres év után a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai karon szerezte meg diplomáját, magyar-történelem szakos tanárként.

2010 októberében az Egyesült Királyságba költözött, ahol hónapról-hónapra, majd évről-évre gyarapította angol nyelvtudását.  Mivel céges környezetben dolgozott, majd tréningeket is tartott, így nagy tapasztalatra tett szert az üzleti nyelv használatában is. Tíz év után költözött vissza újra Magyarországra.

Hazaköltözésével két biztos célja volt, hogy átadhassa tudását, és magát is tovább fejleszthesse ebbe az irányba.

Szabadidejében szeret olvasni, utazni, imádja a gasztronómiát, és unokaöcseit tanítani az angol nyelv fortélyaira.

 

Specialitás:

üzleti kommunikáció

euroexam felkészítés